július
22
2018

Marina kiadója, a Neon Gold Records idén ősszel fogja fennállásának 10. évfordulóját ünnepelni, melynek alkalmából szeptember 29-én egy élő fellépőkből álló ünnepséget fognak tartani a New York-i Knockdown Centerben. Egyelőre a fellépők teljes listáját még nem jelentették be, csak a vezető neveket, melyek között Marina is szerepel.

Az eddigi információk szerint ez lesz Marina számára a visszatérés, tehát nagyon úgy tűnik, ez lesz az első fellépése új zenével. Ezt abból is gondolhatjuk, mivel maga Marina is megosztotta a Neon Gold ünnepségéről szóló tweetjét, melyhez annyit írt, hogy the start, vagyis a kezdet. Egyéb érdekesség, hogy a Neon Gold Records promóciós poszterén Marina csak Marinaként szerepel, így felvetődik a már tavaly óta érlelődő kérdés, hogy vajon elhagyja-e az and the Diamonds részt a művész nevéből, és csak Marinaként folytatja-e a zenei pályafutását. A Twitter neve már egy ideje csak Marina, így egyre több erősítő jelet kapunk erről. Tehát meglehet, hogy 4. stúdió albumát már csak a Marina név alatt fogja megjelentetni. Egyelőre erről nem tudunk semmiféle hivatalos információt, de bármiféle megerősítést kapunk, azt mindenképpen első kézből olvashatjátok majd az oldalon.


Szólj hozzá te is!